Lóversenyzés - Gangnam Style

NyomtatáshozNyomtatáshoz

16 millió ember nem tévedhet

 

Lóversenyzés – Gangnam Style

 

Írta: Mats Genberg, fordította: Kovács Botond.

 

Dél-Korea nem nagy állam, területe körülbelül megegyezik Írországéval, de lakossága meghaladja az 50 milliót. A népesség 75 százaléka az ország egynegyedét kitevő sík vidékeken lakik, a hegyek között gyér a népesség. Ez nem jelenti azonban azt, hogy káosz uralkodik mindenütt, sőt, épp ellenkezőleg. Ebben az országban minden óramű pontossággal és hatékonyan működik, a rohanó emberek is udvarias meghajlással köszöntik egymást, és közülük 16 milliót vonz évente a lóversenyzés. Írásunkból bepillantást nyerhetnek a világ egyik legelzártabb versenyüzemébe.

 

Forró szombat délután köszöntött ránk a Szöül egyik külvárosában elterülő lóversenytéren. A versenynap hamarosan indul, ám ennek ellenére a két hatalmas lelátó néptelen, szinte csak a biztonsági személyzet tagjait látni a pálya és a tribün közötti területen. Mindennek az a magyarázata, hogy a tömeg a lelátók belsejében tartózkodik, oda menekültek a trópusi forróság elől. – Ma csak 30 ezer ember látogatott ki a pályára – mondja egykedvűen vendéglátóm, T. I. Jung a Koreai Lóverseny Felügyelet munkatársa. Meghökkenek a magas számtól. Ennyi nézőre akármelyik nyugati versenyszervező büszke lenne, még kiemelt versenyek napjain is. Mindkét épület belsejében hatalmas tömeg kavarog. Az is kiderül, hogy a lelátók belsejét félig sem tölti meg a több tízezres tömeg, összesen 77.000 embernek lenne hely. A tribünön még 80 ezer férne el. Az első futam előtt a legfanatikusabb lóverseny barátok, akiket nem rettent el a kánikula, kezdenek kifelé szállingózni a szabadba, és útjukat az amfiteátrumhoz hasonlító jártató felé veszik.

 

Dél-Koreában másodperc pontossággal működik a lóversenyzés. Mit is várhatnánk egy olyan országban, ahol egyetemi szintű matematikai tanulmányokat folytatnak a diákok a középiskolában, és ahol a metró olyan tiszta, mint egy luxusszálló hallja. A lovakat bevezetik a jártatóba, a zsokék nyeregbe szállnak. Hatalmas kivetítőkön kapnak információt a látogatók a futammal kapcsolatos legapróbb információkról is. Ne felejtsük el, hogy Samsung-országban járunk. Tévékamerák kereszttüzében a telivérek elhagyják a jártatót és egy alagúton keresztül a pályára indulnak. Érdekesség, hogy az alagútban minden ló testtömegét, lovassal együtt lemérik.

 

Koreában az összes hivatalos versenyt homok pályán futják. A szöuli versenytérnek két homok pályája van, némely futam a belsőről indul, és a külsőn ér véget, ha a táv így kívánja. A lovak kikentréznek a starthoz, némelyik mellett felvezető lovat is látni, pillanatok alatt állnak be a startgépbe és másodperc pontossággal indulnak a versenyek.

 

A futófelületet 30 méter széles sáv választja el a lelátótól, itt sorakoznak fel a pálya hosszanti irányában felállított biztonsági alkalmazottak. Az őrök a közönség felé néznek (akkor is, ha nincs) ugyanúgy, mint az európai labdarúgó mérkőzéseken. Annyi csak a különbség, hogy itt nem a huligánokat és a renitensen viselkedő közönséget tartják szemmel az őrök, mert itt ilyenek nincsenek. Ahogy a lovak a célegyenesre fordulnak, és a finis megkezdődik, szinte kísérteties a hangorkán hiánya, néma csendben zajlik, és ér véget a küzdelem. Szinte mindenki a légkondicionált épület belsejéből nézi a futamokat. A verseny lefutása után az összes lovat lenyergelik, és azonnal visszavezetik istállójába, ez alól még a nyerő sem kivétel. A tiszteletdíjakat úgy adják át, hogy az első helyezett ló nincs jelen a ceremónián.

 

A szabadban néma csend honol, az épület belsejében azonban teljesen más hangulat uralkodik. A csarnokok több szekcióra vannak osztva, a különböző egységekbe más-más beállítottságú látogatókat várnak. A versenyszervező célcsoportonként különíti el a közönséget. Az első alkalommal és a ritkán kilátogatóknak saját részlege van, ahol ingyenes fogadási kurzusokat is igénybe vehetnek az érdeklődők. Külön osztálytermeket tartanak fent, és szakszemélyzetet alkalmaznak azért, hogy a kezdő játékosoknak videó prezentációk és a versenyek elemzése segítségével megtaníthassák, hogyan kell fogadni. Van a pályának családi része, de külön helyet kaptak az idősek, és természetesen a tulajdonosok, valamint a profi fogadók is.

 

– A lóverseny fogadást sokáig veszélyes szórakozásnak ítélte a társadalom java része – mondja Jung úr. – Valóban voltak gyanús figurák, de ezek marginalizálódtak, mert jobban megismertettük a játékot a nagyközönséggel, és úgy tűnik jó úton járunk, sikerült a fogadást új társadalmi alapra helyezni. A kasszáknál kulturált körülmények között folyik a játék.

Annak érdekében, hogy biztonságos, átlátható és ellenőrizhető maradjon egy versenynap, szinte minden zugban kamerák és képernyők vannak felállítva. A pálya a számítógépes irányítóközpontja úgy néz ki, mint a NASA-é.

 

A körülbelül 4000 koreai versenyló három pályán (Szöul, Busan és Jeju) áll tréningben. Mind a három létesítmény egy-egy teljesen felszerelt lóverseny centrum. Szöulban mintegy 1500 telivért treníroz 53 idomár. A versenypályán, az istállókon és tréninglétesítményeken túl lókórház és pataklinika, valamint a Dél-Koreai Lóverseny Kutató Intézet szolgálja a versenyüzemet. Világosan látszik, hogy a Koreai Lóverseny Felügyelet nagyon komoly szervezet. 1100 állandó alkalmazottja van, versenynapokon ehhez még 8000 újabb dolgozó csatlakozik. Lenyűgöző adatok ezek, és pénzügyekben is ugyanilyen eredményeket kapunk. A versenyek átlagos összdíjazása 95.000, az éves fogadási forgalom 7 milliárd amerikai dollár. Egy közepes napon 30.000 látogatót fogadnak külön-külön a versenypályák, ez évente 16 millió embert jelent. Egy szezonban 2700 futamot szerveznek. A legnagyobb versenyek a májusi Koreai Derby, az augusztusi Ázsia Kupa, a novemberi Elnöki Kupa és a decemberi Koreai Nagydíj.

 

A szöuli pályán sétálva minden lóversenybarát luxus körülmények között érezheti magát, gondosan ápolt és kulturált a környezet mindenütt. Egyik oldalról a felhőkarcolókkal tűzdelt főváros, a másik oldalról egy 280 hektáros birtok veszi körül a területet, amelynek végében ott nyújtózkodnak a trópusi erdőkkel benőtt hegyek. – Sokat köszönhetünk remek elhelyezkedésünknek, mert rengeteg látogatót vonz. Munkatársaink is szívesebben dolgoznak itt, mint egy átlagos, belvárosi munkahelyen. Rengeteg embert csábít a jó levegő, a festői környezet és persze a remek lovak.

 

A lóverseny fogadás hatalmas ipar Dél-Koreában. A Koreai Lóverseny Felügyelet állami kézben van, és nemcsak a versenyeket szervezi, hanem a fogadást is. Csak a lóversenypályán és az állami fogadóirodákban lehet fogadásokat kötni. Jung úr elvitt a felügyelet központjába, a KRA Plazába is, amely a belvárosban található. Páratlan élményben volt részem. Az ötemeletes komplexumban járva-kelve át kellett értékelnem azokat az élményeimet, amelyeket angol és francia fogadóirodákban szereztem. A belépés nem díjtalan. Az összeg attól függ mennyi időt szeretne ott tölteni a fogadó, és hogy milyen komort fokozatot választ magának az ott tartózkodásra. Az épületben 5000 játékos szórakozhat egyszerre. Mindenütt monitorokat, lóverseny szaklapokat látni, a falak mellett hosszú sorokban állnak a kasszák és a fogadó automaták, egy kicsit olyan a hangulat, mint a Wall Streeten. A hangos fogadók a monitorokat figyelik, sokan rohangálnak fel és alá papírcetlik hevernek a padlón. A nyerő tikettek tulajdonosai nem rejtik véka alá örömüket, úgy zsonganak a helyiségek, mint a méhkas. Fogadást csak készpénzben lehet kötni a helyszínen. Az általam meglátogatott irodakomplexumnak napi 3 millió dollár a forgalma, és egy héten háromszor tart nyitva. Koreában hétfőtől csütörtökig nincsenek versenyek, ez idő alatt a helyiségeket közösségi, oktatási célokra fordítják.

 

Dél-Koreában a hivatalos galopp futamokon csak hazai tenyésztésű telivérek állhatnak starthoz, az importot érdekes rendelkezés nehezíti. Magánfuttató legfeljebb 20 ezer dollár értékű mént hozhat az országba (ez a szabály heréltekre is igaz), kancákra azonban ez a korlátozás már nem érvényes, itt nincs limit. A legtöbb külföldi ló kétévesen kerül az országba, a legnagyobb importőr a Koreai Lóverseny Felügyelet, a Szöuli Versenyló Futtató Egylet, és a Busani Versenyló Futtató Egylet. Miután a csikók megérkeztek, e szervezetek újabb lóvásárt rendeznek, amelyeken a magánfuttatók megvásárolhatják a telivéreket, amely során gyakran az eredeti áruk többszöröséért cserélnek gazdát. A tulajdonosok a helyi versenyszervezőtől (Szöul vagy Busan) kapnak futtatói engedélyt. A jejui pályára más szabályok vonatkoznak, de itt nem angol telivérek, hanem koreai fajta lovak versenyeznek. A versenylovak túlnyomó része a versenypályán, nyilvános idomároknál áll tréningben, elvétve fordul elő olyan tulajdonos, aki saját birtokán készítteti lotját. A lovak kizárólag azon a pályán versenyezhetnek, ahol tréningben állnak, ez alól csak a legnagyobb versenyekben indulók kivételek. Mindez igaz a zsokékra, a trénerekre és a tulajdonosokra is. Ha valaki Szöulban dolgozik nem versenyezhet Busanban, és ez fordítva is érvényes. Az ownerek is csak egy helyen futtathatnak.

 

A telivér tenyésztés központja a Koreai-félszigettől délre elhelyezkedő Jeju szigete. A telivérek mellett, itt nevelik azt a koreai fajta lovat, amelyet jejunak neveznek. A szájhagyomány úgy tartja, hogy a jeju akkor keletkezett, amikor a mongol megszállók lovai és a helyi, őshonos fajta kereszteződött. Az állomány az 1980-as években a kihalás szélére került, de egy kormányrendelet lehetőséget adott a talpra állásra. Az intézkedésnek részét képezte az állam hathatós anyagi támogatása, felépült a fajta versenyeztetésére megtervezett Jeju Park, és ezzel együtt a fogadási lehetőséget erre az ágra is kiterjesztették. A jejuk, kicsik, de nagyon erősek, versenyben vitt terhük elérheti a 74 kilogrammot is. A futamok többségében bármilyen korú lovak nevezhetők, és az sem ritka, hogy húsz éves, vagy annál idősebb ló is tréningben van.

 

 

Kapcsolódó elérhetőségek:

www.kra.co.kr

www.korearacing.wordpress.com