Northern Dancer - A legnagyobb kis ló

NyomtatáshozNyomtatáshoz

NORTHERN DANCER – A legnagyobb kis ló

 

 

Írta: Mats Genberg, Geir Stabell, Niels Rosenkjær

Fordította: Kovács Botond

 

 

A lóversenyzés történetét író lovak között  Northern Dancer-nek külön fejezet jár. A mindössze 150 cm marmagasságú, Kanadában született ménnek minden létez ő akadállyal meg kellett küzdenie, de ha nagyon ritkán is, néha megtörténik az, ami meg sem történhetne. Erről szól történetünk.

 

Edward Plunkett Taylor, kanadai üzletember rajongott a lóversenyért. Az 1920-as és 30-as évek során ő volt az, aki megmentette a kanadai versenyüzemet. Áldásos tevékenysége során sorra vásárolta meg a lerobbant, veszteséges versenypályákat és méneseket. Mindezt azzal az eltökélt szándékkal tette, hogy sikerüljön kinevelnie legalább egyetlen versenylovat, egy igazi kanadai csillagot, egy olyan lovat, akire tisztelettel emlékezik vissza az utókor, még akkor is, ha már E. P. Taylor nevét rég elfelejtették. Egy angol telivért szeretett volna, aki megnyeri a Kentucky Derby-t.

 

Álma megvalósítását a nulláról kellett kezdenie Taylor-nak, ezért el őszőr is egy jó anyakancára volt szüksége. Kapóra jött neki, hogy 1952 decemberében eladásra kínálták Newmarket-ben Hyperion lányát, Lady Angela-t, vehemben a híres Nearco-tól. Taylor szándéka az volt, hogy megvásárolja a kancát, a csikót Angliában hagyja, majd a kancát ismét befedezteti Nearco-val. Hyperion és Nearco vérvonalának keresztezése volt ebben az időben az a trend, amiben mindenki bízott, bár egészen addig hiába, mert az elképzelés nem jött be.

 

Lady Angela tulajdonosa, Martin Benson volt Nearco tulajdonosai közül a legnagyobb részt birtokló személy. Ebben az id őben a fedezőmének tulajdonosai nem kötelezték el magukat előre. Mint Benson is, örömest eladtak egy saját ménük által befedezett, saját kancát, de nem tettek ígéretet előre akármilyen kanca befedeztetésére. E. P. Taylor rájött azonban, hogy amellett, hogy Benson sikeres bukméker hazájában, szívesen fogad nagy összegekben külföldön, nevezetesen Floridában, ahol telente a vakációját tölti. Az 1950-es években azonban nem volt egyszerű dolog nagy összegű készpénzt az Egyesült Királyságból Amerikába vinni ilyen céllal. Tett ezért egy ígéretet Benson-nak, hogy amellett, hogy 35.000 dollárért, akkori mértékkel mérve egy kisebb vagyonért, megvásárolja Lady Angela-t, és Floridában rendelkezésére bocsát még plusz 3.000 dollárt készpénzben. Az üzlet megköttetett. [Megjegyzés: bár várható lenne, nem ír a cikk arról, hogy miért nem hagyta a megszületett csikót Taylor Angliában, és miért nem fedezte be Nearco ismét Lady Angela-t.]

Lady Angela megérkezett Kanadába és nem sokára megellette Nearctic-ot. Találó nevet adtak Nearco fiának, ugyanis a Nearctic arra utal, hogy Kanada közel (near) van az Északi-sarkvidékhez (Arctic). [Megjegyzés: Az írás tévesen olasz helyett franciának tünteti fel Nearco nevének írásmódját. A név azonban görög eredet ű. Nearkhos (latinul Nearchus, olaszul Nearco) valójában Nagy Sándor egyik leghíresebb, krétai születésű fegyvertársa volt, aki kalandos utazásával írta be nevét a történelembe, amelyet a mai Pakisztán távoli vidékeitől a mai Irán területén fekvő Susa városáig tett. Nearchos-nak egyéb, a haditengerészet terén szerzett érdemei is voltak, hiszen neve nem más, mint a görög „navarkhosz” szó módosulata, amely egy haditengerészeti rendfokozat, jelentése: „admirális”. A sors fintora tehát, hogy Nearchos eredeti nevét nem ismerjük.]

 

Nearctic egy rendkívül kemény, nehezen kezelhet ő ló volt, minél többet dolgozott, annál frissebbé, kezelhetetlenebbé vált, szinte alig volt lovagolható. Ennek köszönhető talán, hogy karrierje során többször szenvedett patarepedést, ami jócskán befolyásolta a tulajdonos terveit a ló versenyeztetése szempontjából. Az eredmények ennek ellenére nem maradtak el, négyévesen megnyerte a Detroit-i Michigan Mile, és a vele együtt járó 40.000 dolláros pénzdíjat.

 

A verseny után alig két héttel E. P. Taylor már Saratoga-ban volt egy árverésen, hogy a nyereményt befektesse egy tenyészkancába. A tulajdonos választása Natalma-ra esett, akinek második anyja a Native Dancer-t ől származó Mother Goose volt. Native Dancer volt az első telivér, aki televíziós sztárrá vált az Egyesült Államokban. Native Dancer huszonkét versenyéből, huszonegyet megnyert, egyszer volt csak második, és hogy még fájóbb legyen a vereség, pont a Kentucky Derby-ben kapott ki. A helyi legenda szerint Native Dancer szelleme ma is ott kísért a Churchill Downs-i lelátó körül, hogy beteljesítse bosszúját Dark Star-on, az egyetlen lovon, aki le tudta győzni, és aki a legértékesebb győzelmétől megfosztotta őt.

 

Natalma jó ló volt, nyert is pár versenyt, de volt egy gyengesége: gy űlölte az ostort. Olyannyira irtózott az ostor érintésétől, hogy még a korlátnak is nekiugrott, ha az ellenkező oldalról ostorozták. Egyszer még diszkvalifikálni is kellett, mert egy sújtás után nekiment a mellette galoppozó lónak, szinte feldöntötte. És ha ez nem lett volna elég, utána hetekig nem volt hajlandó nemhogy bemenni a pályába, de a pálya közelébe menni.

 

Egy térdsérülés idejekorán véget vetett a makrancos kanca karrierjének, amelyb ől csak a tenyésztési szezon vége felé épült fel. Taylor tenyészteni akart, kellett egy kéznél levő, jól termékenyítő mén. A választás egyértelműen a tulajdonos közeli ménesében felállított Nearctic-ra esett, aki egy szezont maga mögött tudva már bizonyította, hogy mutat hajlandóságot és tehetséget kancák megtermékenyítésére.

 

1961. május 27-ét írtak, amikor Natalma apró termet ű elsőszülöttje meglátta a napvilágot. Az év legtöbb újszülöttje már javában a karámokban szökdécselt, ezért tehát csikó amellett, hogy kicsi volt, még nagyon késeinek is számított. Nem is akarták megtartani. Amikor eljött az ideje az 1962-es Windfield Farms-i yearling árverésnek, a csikó 10 centiméterrel volt alacsonyabb évjárattársainál.

 

Eladási minimumnak 25.000 dollárt neveztek meg, és ha ezt az összeget indokolta is a ló remek származása, ellene szólt a yearling termete, kései születése és az, hogy Nearctic és Natalma sérülékeny lovaknak számítottak.

 

Jim és Phil Boylen, két dúsgazdag fivér, kanadai üzletemberek, már majdnem igent mondtak a lóra, de közbeszólt a jelen lév ő trénerük, akinek nevét nem jegyezte fel a történetírás, és végül elálltak vételi szándékuktól. „Ki akarna megvenni egy törpét?” Így hangzott a tréner summázata.

 

Jim Boylen kés őbb így nyilatkozott az esetről: - Talán jobb is, hogy így történt. Mi csak lelkes amatőrök voltunk abban az időben. Valószínűleg kiheréltettük volna a lovat előbb vagy utóbb.

A kis mént tehát nem volt hajlandó megvásárolni senki és harminckét társával együtt a tulajdonos nyakán maradt, hogy azután tréningbe kerüljenek és E. P. Taylor színeiben versenyezzenek.

 

Amikor Northern Dancer – mert így nevezték el a kis csődört - tréningbe került küllemre inkább egy quarter-horse-ra hasonlított, alig érte el a 150 cm marmagasságot, nehéz lovaglás is volt, de ennek ellenére hamar megmutatta képességeit. Rövid lábai miatt nagyon szaporán ügetett, az ütem egy varrógépéhez volt hasonlatos, váratlanul óriásiakat tudott perdülni, és olyan hirtelen ugrott be vágtába, mint amikor begyújtanak egy rakétát. Northern Dancer nem különösebben szívelte a tréninget és ami azt illeti az embereket sem nagyon szerette.

 

1963-ban egy napos júliusi délel őttön, az Toronto-i Woodbine pályán, amikor Northern Dancer-t először ugratták ki startgépből, a ló adott némi ízelítőt abból, hogy mi vár mindazokra, akik karrierjét figyelemmel szándékoznak kísérni. Horatio Luro, a ló trénere azt mondta a munkalovasnak, hogy lehetséges, hogy kicsit lusta lesz a ló, nyúljon neki le start után néhányszor az ostorral, hogy hamar lábra kapjon.

 

A kiugrás pazarul sikerült. Több, mint pazarul. A munkalovast valósággal rabolta Northern Dancer, annyira pullozott, hogy a nyereg el őre csúszott a lovas alatt. 600 métert 37 másodperc alatt tett meg, majd egy hét múlva 800 métert 48.8 másodperc alatt. Két hét elteltével 1963. augusztus 2-án elérkezett a nagy nap, Northern Dancer élete első versenyére készült, még hozzá nem is akárkivel. Ron Turcotte-t szerződtették, azt a zsokét, aki 10 évvel később Secretariat-tal megnyerte a Hármas Koronát. A híres zsoké így emlékezik a versenyre: - Azt az utasítást kaptam, hogy ne használjam az ostort. Jól indultunk, élre tudtam állni, amikor kértem a lótól, de Northern Dancer megelégedett annyival, hogy fej-fejt ment a másik lóval. Gyorsan átvettem a balkezembe a botot, hogy takarásban legyen, ne lássák a kezemben a lelátóról, és lenyúltam neki egyet. A ló valósággal kirobbant a pozíciójából, és úgy 60-65 méter után már nyolc hosszal vezetett. Ez a különbség maradt a bírói ítéletben is. Ha a távoszlopnál teszem ugyanezt, 15 vagy akár 20 hosszal is nyerhettünk volna.

 

 

A méret nem fontos

 

Gyakran halljuk azt az okoskodást, hogy egy jó nagy ló mindig megver egy jó kis lovat. Ez az állítás annyira igaz csupán, mint az a tévhit, hogy egy igazán jó lónak nem számít, hogy milyen a pálya szilárdsága. Számos kis lóból lett kiemelked ő képességű versenyló. Northern Dancer erre a legjobb példa, aki szokatlanul kis termetű volt, de ezzel együtt kiemelkedően jó is. Ha egy ló kis termetű és nem tud magára izmot felszedni, akkor nem sokat lehet vele kezdeni, fejlődésének gátat szab testalkata. Ha azonban annak ellenére, hogy kis növésű, de izmai jól fejlettek, egy apró ló maga lehet az etalon versenyló. Az ilyen ló szilárd, erős és mivel kicsi, kisebb a testtömege is, s így kevesebb az esélye a sérülésekre.

 

Northern Dancer gyakran találkozott nálánál akár 20 centiméterrel magasabb lovakkal is, de azok testarányai majdnem mind eltértek az övét ől. Northern Dancer-nek egyik nagy előnye volt, hogy arányos testének szív és tüdő kapacitása rendkívül erős volt, és ez már kétéves korában is meglátszott.

 

Amikor Northern Dancer kétévesen évjárat-első lett Kanadában a Daily Racing Form szakért ője, Charles Hatton azt írta róla, hogy a méretéhez képest kétszer akkorák a vágtaugrásai és hogy teljesen tetszése szerint irányítja a lábait. – A Bálsoj Balettra emlékeztet. – mondta a szakíró.

 

Kanadában hét versenyéb ől, amelyből kettőt gyepen futottak, ötöt megnyert, mielőtt elindult volna New York-ba, az Aqueduct-ba, hogy keményebb ellenfelekkel találkozzon. Az Egyesült Államokban egy egyszerű korteher versennyel kezdett Northern Dancer, amelybe be volt írva a jó lónak számító Buper is, aki előző évben megnyerte hazájában a Belmont Futurity Stakes-et 1200 méterre, és a legjobbak közé számított.

 

A fogadók azonban mindezek ellenére már sejthettek valamit, mert tódult a sok pénz Northern Dancer-re. Amikor a startgép kinyílt, Northern Dancer odds-a már nagyon alacsony volt, féltették a bukmékerek a pénzüket, és nem is alaptalanul, mert a ló egy hosszal ért célba a nagy esélyesnek kikiáltott Buper el őtt. Kilenc nap múlva ugyanezen a pályán ismét győzelmet aratott Northern Dancer, az értékesnek számító Remsen Stakes-ben. A Remsen azért számít fontos versenynek, mert itt már látszik, hogy a Keleti-part kétévesei közül melyik képviseli a legjobb esélyt arra, hogy egy év múlva eséllyel indulhasson a Kentucky Derby-ben.

 

 

Vereség az első hároméves versenyen

 

Northern Dancer természetesen a Remsen-t is megnyerte és a favorit Lord Date legyőzésével ő vált a Kentucky Derby egyik korai esélyesévé. Az első hároméves versenyén azonban történt egy fiaskó Floridában. Bob Ussery ült a nyeregben és úgy hozta a sors, hogy a start után nekilovagoltak, és ennek következtében rengeteg hosszal lemaradt a mezőnytől. Amikor ismét elkapta a ló az ütemet jócskán a mezőny mögött galoppozott és mindenkin át kellett verekednie magát, hogy élre állhasson. Ussery a befutóban Northern Dancer-re sújtott, hogy beindulhassanak a ló rakétái, de ez nagyon  rossz ötletnek bizonyult. Nem mozdult a ló, harmadikként érte el a célt, de a legkomolyabb gond az volt, hogy anyjához hasonlóan, jó ideig egyszerűen megtagadta, hogy a pálya közelébe menjen.

 

A következő alkalommal egy három lovas, díj nélküli, 1400 méteres futamban láthatta a közönség Northern Dancer-t, ugyanezen a floridai pályán. Chieftain, aki a félresikerült előző versenyen megverte szintén starthoz állt, de most kevesebb sikerrel. Northern Dancer visszavágott és hét hosszas győzelmet aratott legyőzője felett.

 

Kilenc nappal ezután következett a Flamingo Stakes. Bill Shoemaker lovagolta akkor és kéthosszas győzelmük mindenki számára bebizonyította, hogy a lónak ott a helye a legjobbak között, talán még a Derby-n is helytáll majd.

 

Öt nap múlva újabb győzelem következett egy 1400 méteres versenyben a Gulfstream Parkban, a versenyt az 1964. április 4-i Florida Derby felhozó versenyének szánta a menedzsment.

 

Egy nappal a Florida Derby előtt a tréner úgy döntött, hogy ad Northern Dancer-nek egy átmozgató tréninget, s a feladatra egy addig még nem foglalkoztatott munkalovast talált. Az utasítás az volt, hogy olyan tempót menjen a lovas, hogy 800 métert 48 másodperc alatt tegyenek meg. Ez rendben is lett volna, de a lónak más elképzelése volt a verseny előtti utolsó munkáról. Ráharapott a zablára és őrült tempóban robogta végig a tréninget, s amire lovasa fel tudta tartani 1000 méter mentek 58,6 másodperc alatt. A versenyt gyakorlatilag egy nappal a kitűzött időpont előtt lefutotta.

 

Másnap a start előtt már mindenkinek kötélen táncoltak az idegei, de Billy Shoemaker tudta mit kezdjen a helyzettel. Elegánsan, bökkenő nélkül megnyerte az 1800 méteres versenyt 1:50,8-es idővel.

 

Mindenki a Kentucky Derby megnyerésével lett elfoglalva a verseny után, de még aznap az történt, hogy Shoemaker bejelentette, hogy a Derby-re nem Northern Dancer-re szerződik, hanem Hill Rise-ra (1961 pm Hillary – Red Curtain, Russia).

 

Új zsokét kellett szerződtetni és a választás Bill Hartack-ra esett, egy kicsi, pimasz, nagyképű emberre, három Derby győzelemmel a neve mellett. Hartack beleegyezett, hogy a Derby előtt felül Northern Dancer-re a Keenland-i Blue Grass Stakes-ben kilenc nappal a verseny előtt. A versenyben Hartack fogva jött Northern Dancer-rel, a befutóban azonban elengedte a fejét és a ló szinte elszállt. A cél előtt azonban a közönség tombolni kezdett, mert a helyi kedvenc Allen Adair (1961 stpm Cortil – Prithee, Requested) egyre jobban közelített. Hartack nem esett kétségbe, még jobban elengedte a ló fejét és fél hosszal nyert, de a cél után nem tartott fel, hanem még galoppoztak 200 métert. Összesen 2000 métert mentek így, a Kentucky Derby távját, a lovas letesztelte lovát.

 

Május első szombatja népünnepélynek számít egész Kentucky-ban, de az egész világ is idefigyel, alig várja mindenki, hogy a győztesek megasztárként vonuljanak be a történelembe. Amikor Northern Dancer megérkezett a Churchill Downs-i pályára Luisville-ben a média tobzódott körülötte, óriási volt az érdeklődés az apró kis ló körül, és ennek Kanadában örültek a legjobban. Mindenki a tévé vagy rádió készüléke elé volt szegezve.

 

Elérkezett a start pillanata, elindult az 1964-es Derby mezőnye, Northern Dancer a 7-es startbokszból indult, és indulás után a kényelmes hetedik helyet foglalta el lovasával a barrier mellett. Csakhamar azonban lett ok az aggodalomra. Amikor megindította lovasa bezárva találta magát kívül, ráadásul pont Hill Rise galoppozott előtte Shoemaker-rel. A másodperc töredékére azonban kis rés támadt Hill Rise mellett és ezt kihasználva, Northern Dancer valósággal kilőtt, mondhatjuk azt is, hogy Hill Rise feje alatt préselte ki magát rossz pozíciójából. Lábai úgy jártak, mint a villám, Hill Rise-nak és Shoemaker-nek eltartott egy darabig, amíg ráeszméltek, hogy mi történt. Azonnal Northern Dancer nyomába eredtek, lépésről lépésre meg is közelítették, de megelőzni már nem tudták, Northern Dancer 2,00.0-es pályarekordot felállítva győzött.

 

Kanadában soha nem látott ünneplés vette kezdetét, az emberek az utcára szaladtak örömükben, az autók hangosan dudáltak. Northern Dancer-t mindenki sajátjának tekintette hazájában.

 

Két héttel később eljött a Hármas Korona második ága elhódításának ideje, a híres Pimlico-i verseny, a híres Preakness Stakes. Hill Rise égett a vágytól, hogy revansot vegyen, de nem sikerült neki, Northern Dancer két hosszal győzött. Furcsa dolog történt azonban, a győzelem napjának estéjén. Horatio Luro, Northern Dancer trénere bejelentette a nyilvánosságnak, hogy nem állnak ki a Hármas Korona harmadik ágáért folyó küzdelemben New York-ban, mert a Belmont-i másfél mérföld (2.400 m) már túl sok lenne nekik.

 

E. P. Taylor-nak más tervei voltak azonban. A legenda szerint a Preakness estélyén együtt vacsorázott II. Erzsébet királynővel. Az uralkodónő, aki Kanada királynője is egyben és elismert lóverseny szakértő, gratulált az eredményekhez és azt  javasolta a tulajdonosnak, hogy próbálják meg a harmadik versenyt is. Northern Dancer nem sokára elindult Aqueduct felé.

 

El is jött hamarosan 1964. június 6-a. Mindenki látni akarta a kis hőst, de a sorsnak más tervei voltak. Egy nagyon ellassúzott versenyben hátul helyezkedett, ráadásul a pálya minősége sem volt jó. A hátul nyelt rengeteg homokot még négy órával a verseny után sem köhögte fel teljesen. Harmadik lett. Sokan azt mondják, hogy a taktika nem volt jó, mások a zsokét hibáztatják. Akármi is volt az ok, akkor, ott, egy álom végetért.

 

Karrierje befejezése előtt körbe vitték Northern Dancer-t egész Kanadán, hogy láthassák őt az emberek. Northern Dancer a nép, az emberek lova lett. Nap nap után zsákszámra hordta a postás a rajongók leveleit.

 

Megtörtént egy megható eset is. Egy vak kisfiú, egy távoli rajongó meg akarta simogatni Northern Dancer-t. E. P. Taylor felesége, Winifred asszony bele is egyezett. Ez sokakat meglepett, mert köztudott volt, hogy apró volt ugyan Northern Dancer, de ez nem azt jelentette, hogy rendelkezik egy aranyos kis póni tulajdonságaival. Sőt. A vak kisfiú érkezése előtt pár nappal a saját trénerét is kikergette a bokszból. Winifred asszonnyal azonban csikó kora óta különleges kapcsolata volt, őt mintha szerette volna. Amikor bementek az istállóba a kisfiúval, és beszéltek hozzá, úgy állt, mint egy szobor, és amikor a gyermek az orrát simogatta, úgy tűrte azt, mint bármelyik szelíd, öreg kocsisló, félig szinte aludt.

 

1964. június 20-a a Toronto-i Queen’s Plate napja volt a Woodbine-i pályán. Northern Dancer-t is nevezték, hogy elbúcsúzhasson az emberektől, minden kanadaitól. A bukmékerek természetesen csak nevetségesen alacsony odds-okat tudtak adni a lóra. Sokak szíve majd’ kiugrott a helyéről azonban, amikor a verseny kezdete után a mezőny elhaladt a lelátó előtt. Northern Dancer utolsó előtti volt, a kanyarban pedig már utolsó.

 

A zsoké, Bill Hartack azzal érvelt a verseny után, hogy Northern Dancer olyan lendülettel vágott neki a versenynek, hogy vissza kellett fognia. Amikor aztán látta, hogy ebből csak birkózás lesz a lóval, elengedte a fejét és hagyta hadd bontakozzon ki Northern Dancer mindent elsöprő ereje. A pálya szemközti egyenesében a mezőny minden tagját megelőzte egyenként és a befutóban egyre növelve előnyét hét és fél hosszas vereséget mért a másodikként beérkező lóra.

 

Ez volt azonban az utolsó futás, nem férhetett hozzá kétség. Egy ín sérülés, aminek már a Belmont Park-i verseny után is látszottak a jelei, pontot tett Northern Dancer karrierjének végére. A ló a Belmont Park óta gyakorlatilag három lábon versenyzett. A számvetés tizennégy győzelmet mutatott, valamint két második és két harmadik helyet a lefutott tizennyolc versenyből, és 580.806 dollárral hazdagította tulajdonosát. De a történet még nem ért véget, sőt a java még hátra volt.

 

 

Northern Dancer a fedezőmén

 

Az utolsó szezonját követő télen, Northern Dancer fedezőménként kezdte meg tevékenységét. Versenylóként rendkívül sikeres volt, de valójában csak egy a rendkívül sikeres versenylovak közül. Gyakran szokták a híres Kelso-hoz (stpher 1957, Your Host – Maid of Flight, Count Fleet) hasonlítani, aki az első ló volt az Egyesült Államokban, aki 1 millió dollárnál többet keresett, és végül 39 győzelméből 1.9 millió dolláros keresettel, 15 évig tartotta a rekordot.

 

Kelso értelemszerűen nem válhatott fedezőménné, de Northern Dancer igen, méghozzá a valaha élt legfontosabbá.

 

Northern Dancer-nek kivételes személyisége volt, amelyet rendkívül jól örökített  fiaira, unokáira és azok fiaira, csakúgy mint az általa nemzett számos remek kancára. Kivételes módon nagy intelligenciáról tett tanúbizonyságot, környezete okos lónak tartotta. Zsokéinak soha nem kellett az ostort használniuk, elég volt egy kis suhintás a vállára ahhoz, hogy tudja, hogy magasabb fokozatba kapcsolni és győzni kell.

 

Első szezonjában 10.000 dolláros díjért fedezett Northern Dancer. Abban az időben bevett szokás volt, hogy a legjobb lovakból lett fedezőmének kezdeti aktivitását szigorúan felügyeljék a tulajdonosok. Csak a legjobb kancákat engedték hozzájuk, hogy már korán a lehető legjobb statisztikákkal rendelkezzenek, így fedezési díjuk is hamar emelkedhessen. Így válhatott Bull Lea, Nasrullah és Bold Ruler apamén championná. E. P. Taylor-nak és az irányítása alatt álló 32 fős tulajdonosi szindikátusnak azonban más volt a véleménye, csakúgy, mint mindig. A Windfield Farm-on álló ménhez bármilyen kancát odaengedtek.

 

A siker nem is váratott magára sokáig. 1967-ben Northern Dancer hét darab kétévesét kínálták eladásra árveréseken. Mind a hét eljutott tréningbe és a versenypályára, ami nem mindennapi eredmény, ráadásul mind a hét tudott versenyt is nyerni, ami már kifejezetten szokatlan, de ez még nem minden, mert öt a hétből nagydíjat is nyert. Ez egyedülálló teljesítmény volt.

 

Ezek a sikerek már jelezték, hogy Northern Dancer nem csupán fantasztikus fedezőmén lesz, hanem egyenesen egy új korszakot jósoltak a telivér tenyésztésben, amelyet egyetlen név dominál majd a jövőben Európában és az Egyesült Államokban egyaránt. A név természetesen így hangzott: Northern Dancer.

 

 

Vincent O’Brien az ír felfedező

 

A tény, hogy Northern Dancer rendkívüli fedezőmén, hamar nyilvánvalóvá vált az Egyesült Államokban, de E. P. Taylor-é mellett egy új név is felbukkant ekkor abban a történetben amely legendává formálta a mén tevékenységét. Vincent O’Brien nem csupán sík, de ugró versenyekhez is remekül értett, elismert tréner volt Európában, és ő volt az, aki felfedezte, hogy az Öreg Kontinens számára micsoda hatalmas lehetőségeket rejt Northern Dancer. Azt tanácsolta tulajdonosainak, hogy fektessnek Northern Dancer ivadékokba, mert úgy véli azok gyepen is olyan sikeresek, ha nem sikeresebbek lesznek, mint apjuk volt homok pályán. Azt is előre látta, hogy ha az utódok beválnak, mint versenyló, akkor fedezőménként is beválnak majd. O’Brien-nek, Ballydoyle urának, mint mindig, most is igaza volt. (Nincs rokoni kapcsolat a mai Ballydoyle-i tréner, Aiden O’Brien és Vincent O’Brien között.)

 

O’Brien és Robert Sangster importálta Európába Nijinsky-t, The Minstrel-t, Storm Bird-öt, Be My Guest-et és Sadler’s Wells-t. Mindegyikből kiemelkedő versenyló és fedezőmén lett.

 

Northern Dancer fiainak gyakran hasonlított a külleme. Érthető módon nem voltak magasak, és még akkor is, ha nagyobbacskák voltak, mindnek volt egy kis arabos kinézete. Gyakori volt köztük a hókás. Mindegyik híres ivadéka jó arányokkal rendelkező ló volt és ehhez intelligencia is párosult. Az, hogy a kiemelkedő ivadékok közül sokan remek fedezőmének is lettek, bátran mondhatjuk, hogy csak hab a tortán. Még a nem versenyzett fiai közül is került ki remek fedezőmén, közülük a legismertebb Night Shift, akinek két utóda is évjárat első tudott lenni Angiában: The Groove (pk, 1987 Night Shift – Pine Ridge, Pine Top) és Nicolotte (pm, 1991 Night Shift – Nicoletta, Busted).

 

40 millió dollár? Köszönjük nem kérjük!

 

Az 1981-es szezonban, amikor Northern Dancer 20 esztendős volt, a Windfield Farm 40 millió dolláros vételi ajánlatot kapott a ménre, amelyet a 32 tagú szindikátus azonnal elutasított. Azt gondolták, hogy a ló ennél sokkal többet ér, és valószínüleg igazuk is volt. Northern Dancer két fia, Nijinsky és The Mistrel megnyerték az Epsom Derby-t, az Ír Derby-t és a King George and Queen Elizabeth Diamond Stakes-et az 1970-es években. Mindkét sztárt Lester Pigott lovagolta állandó lovasként. Nijinsky anyját, Flaming Streak-et E. P. Taylor adta el Frank Sherman-nek, de hamar visszaküldték Taylor-nak a kancát, mert izületi gyulladással küzködött. Flaming Streak ezután megnyerte Taylor-nak a Queen’s Plate-et és az Év Lovának választották Kanadában. Amikor befedeztették Northern Dancerrel, az eredmény Nijinsky let, aki Epsom Derby és az Ír Derby mellett megnyerte az angol 2000 Guineas-t és az angol St. Leger-t is, s ezzel 35 éves szünetet megtörve elhódította a Hármas Koronát.

 

Az 1980-as években a sikerek tovább folytatódtak amikor színre lépett Sadler’s Wells. Lehet, hogy ő nem volt olyan sikeres, mint Nijinsky, de sokan úgy vélik, hogy fedezőménként ő volt a legsikeresebb Northern Dancer ivadék.

 

Tony Morris, világszerte elismert telivér tenyésztési szakértő úgy véli azonban, hogy ez nem feltétlenül igaz, mert ő az Alec Head által trenírozott Nijinsky-t és a francia tenyésztésű Lyphard-ot is Sadler’s Wells-hez hasonló, ugyanolyan képességű világklasszis fedezőménként tartja számon. Morris úgy fogalmaz, hogy minden kétséget kizáróan Northern Dancer az, aki a világ legjelentősebb és legjobb fedezőménje volt.

 

Szintén Morris szerint, az a tény különböztette meg Northern Dancer-t a többi méntől, hogy soha nem látott arányban nyertek nagydíjakat a ló ivadékai. Northern Dancer soha nem fedezett 36 kancánál többet egy szezon alatt, és volt olyan évjárata, amelyből 11 nagydíj győztes került ki. Nem férhet kétség ahhoz, hogy soha ilyen jelentőségű ló nem élt és nem is fog élni.

 

Ahhoz sem férhet kétség, hogy a jövőben is túlnyomó többségben lesznek a Northern Dancer vérvonalát tovább vivő nagydíj nyerők, az apró kis ló örökre otthagyta nyomát a lóversenyzésen. E. P. Taylor álma tehát valóra vált, sőt talán több is, mint amit ő valaha remélni mert volna. A Taylor által tenyésztett Nearctic, Northern Dancer, Nijinsky hármas a világ legsikeresebb ménjeinek pedigréiben mind szerepel. Mindhárman Kanadában születtek, abban az országban, ahol elvileg csekély esély volt arra, hogy sikeres versenylovakat tenyésszenek. Legalább is 1964-ig így vélte mindenki.

 

Northern Dancer fedezési díja karrierje kezdetén 10.000 dollár volt. Akkor kellett fizetni, amikor a csikó megszületett. 26 esztendős korára, amikor Northern Dancer nyugállományba vonult, a díj elérte a 100.000 dollárt, úgy, hogy előre kellett fizetni, nem vállaltak garanciát élő csikó megszületésére.

 

A világ ma ott tart, hogy nem az számít nagy szónak, hogy egy versenyló pedigréjében megtalálható Northern Dancer, hanem az, ha nem.